A NorAmfood sztori

 

 

A webshopról

Van néhány oka annak, hogy kézműves termékek forgalmazását tűztem ki célomnak és hivatásomnak, az elkövetkezendő években.  Elég régóta gondolkodtam azon, hogy "egyszermajdnekemisleszegywebshopom". De elég lassan jutottam el ide, igazából azt sem tudtam hogyan is kellene elkezdeni. Az viszont kiderült már korábban, hogy van érzékem az ízekhez, a minőséghez.

A kézműves termékek forgalmazása fogalmazódott meg bennem még anno, hogy az sem lenne rossz út, mert érdekes, sokrétű dolog lenne, továbbá fogyasztója és kedvelője vagyok ezeknek a termékeknek. Ezen is sokat agyaltam, de mindig mással voltam elfoglalva, 2 kisgyerek, tanulás, munka. Ettől függetlenül már korábban jegyzeteltem, hogy miket fogok forgalmazni, ha egyszer meglépem ezt.

Itt jött képbe egy barátom aki megkért még 2020-ban, hogy legyek a webshop(szintén kézműves chili) üzemeltetője, mert nem volt elégedett a korábbiakkal, nekem meg van némi affinitásom hozzá. Aludtam rá egyet, majd elvállaltam, a munka, tanulás, kisgyerekek mellett. Nem volt egyszerű az elején, meg igazából utána sem volt lazítás. De jó döntésnek bizonyult így lassan 2 év távlatában, mert ez volt a lökés ami kellett hozzá. Tapasztalatlanul, de mégis sikerült azt a webshop-ot  egész jól felvirágoztatni, megtanulni mi kell hozzá és így végre a sajátomat is el tudtam indítani.

Mivel nem vagyok webfejlesztő, grafikus, fotós, online marketinges, amelyek nagyjából szükséges szakmák a webshop üzemeltetéshez, de én mindenképpen amennyire lehet egyedül akartam kivitelezni a dolgot, kénytelen voltam megtanulni valamilyen szinten mindent. Megtanultam terméket fotózni, Photoshop-ot használni, online-marketinget, meg mindent ami kell az üzemeltetéshez.  Ezért elhiszem, hogy akik ezen szakmáik vannak, sok minden szúrni fogja a szemüket a shopban(nekem is szúrja még), de folyamatosan tanulom a dolgot, próbálom jobbá tenni az egészet, megtanulni, megoldani az ezzel járó feladatokat. 

Ez nem az egoizmus biztos jele, hanem szeretem az összetett feladatokat, szeretem ha ki van használva az a néhány agysejt ami van, továbbá az ember általában jobban értékeli azt amiért maga dolgozott meg. 

A korábban megszerzett tapasztalataim az élelmiszerekről, a logisztikáról és az informatikai affinitásomnak köszönhetően bízom abban, hogy jól fogom végezni a feladatomat. 

Miben más még mint sok hasonló webshop? Pl abban, hogy itt ami elérhető az áruházban, az készleten is van és a rendelés leadása után azonnal indul is hozzád. 

 

A termékekről

Elsősorban jó minőségű, illetve ízű termékekkel szeretnék foglalkozni.Tudom, hogy ez elég szubjektív, de elég jó ízérzékkel és kritikus jellemmel áldott meg a sors, így próbálok élni vele. Sokszor tapasztaltam meg ebből kifolyólag, hogy nem minden arany ami fénylik és sokszor nem kedveltem azt, amikor nekem is aranynak álcázott , rezet adtak el, rosszabb esetben rozsdás vasat csak.

Ez nem jelenti azt, hogy itt mindig minden mindenkinek ízleni fog, vagy elégedett lesz vele, én sem szeretem minden egyes terméket a shopban, de van véleményem róla és elfogadom azt is, ha másnak más véleménye van, mást szeret. A mi családunk rendszeres fogyasztója ezen termékeknek, mi szeretjük őket, bár nem mindig egyezik az ízlésbeli vélemény itt sem, de ez ilyen. 

Másodsorban helyi termelőket is segíteni szeretném azzal, akinek nincs lehetősége webes jelenlétre, hogy az ő termékeiket is szélesebb körben ismerjék meg, ne csak a kis fizikai piacokon.

A célom, hogy megtaláljam az általam legjobbnak ítélt termékeket, mert némiképp segít kielégíteni az időnként erősen jelenlévő maximalizmusomat és a pocsék ízek és minőség iránt érzett ellenszenvemet.

Külföldi termékeket is tervezek bevezetni, mivel például nagyon jó fajta chili termékeket is találtam Németországban(a sok pocsék termék mellett), amit szintén szeretnék itthon forgalmazni. A shop folyamatosan, de lassan fog bővülni. 

 

Igen, a névválasztás. :) Nos elég sok kamra, meg spájz, meg hazai,  meg mindenféle hasonló nevű, hasonló tevékenységi körű cég van.

Egyszer vettem egy bio boltból egy terméket és nagyon elégedett voltam vele, majd rá akartam keresni újra rendelés céljából, hogy bio-bolt és kaptam vagy 20 hasonló nevű oldalt és nem is találtam meg, ahonnan korábban rendeltem. Ez is egy apró oka volt az egyedi, nyilván kissé idegen név a shop neve. Igazából ez egy mozaikszó, van jelentése, de ez még egyelőre maradjon titok, hogy mi! :)

 

Palkó Zsolt

info@noramfood.hu

+36703945371